Itt majd azt olvashatjátok, hogy én mint "rendező", milyen csavarokat vittem volna még bele a sorozatba. Saját írások, egy fajta fanfiction lenne, saját készítéssel. De szerintem így is amúgy tökéletes a sorozat, ennél jobb már nem is lehetne, ahogy Nati megrendezte... :P Ez csak amolyan plusz extra!! :)

Figyelem!! Ez nincs benne a sorozatban és szerintem nem is lesz benne!! Ez saját ötlet, egyedül írom!! Ez csak egy egyfajta fanfiction!! Ó és kérlek ne lopd el, sok a munkám vele, köszi! Mellesleg, ha tetszik ez az ötlet, szerintem neked is van annyi fantáziád, hogy írj egy ilyet!! ;) :)

Maricruz újra teherbe esik Octavio-tól:

/Én úgy körülbelül a 105. rész környékére tenném be ezt./

Maricruz és Octavio el kell együtt utazzanak egy fontos ügyben. Sajnos akkora vihar van, hogy kénytelenek leállni útközben. Keresnek egy menedéket és rálelnek egy lakatlan kis kunyhóra. Maricruz teljesen átázott, Octavio betakarja egy pokróccal.
- Köszönöm. - mondta.
Octavio leül és tüzet rak az aprócska kandallóban. Maricruz odabújik mellé és lágyan átöleli a fiút.
- Most mit csinálsz? - kérdezte Octavio.
- Nem tudom. Csak jól esik. - felelte a lány.
Aztán Octavio sem bír tovább az érzelmeivel és megcsókolja a lányt. Majd kicsivel később elrántja a fejét.
- Valami baj van? - kérdezte tőle a lány.
- Ez így nem helyes. Én házas vagyok. - mondta a srác.
- Igazad van. Azt hiszem, akkor én lefekszem.
Maricruz ledőlt az ágyra és összekuporodott. Octavio figyelte őt egy ideig a tűz fényében. Majd hirtelen úgy döntött, hogy a lány mellé fekszik.
- Nem azt mondtad, hogy ez nem helyes? - kérdezte Maricruz.
- Azt hiszem, most nagy hibát fogok elkövetni. Többé nem tudok parancsolni az érzelmeimnek. Szeretlek!
Maricruz közelebb húzódik Octavio-hoz, majd megcsókolja őt.
- Én is szeretlek! El sem tudod képzelni, hogy mennyire.
Lassan közelebb feküdtek egymáshoz, majd engedték, had vezérelje őket az érzelmük és nem tőrödtek többet a következményekkel.

Reggel lett. Elmúlt a vihar. Octavio felébredt és felöltözött. Közben a lány is ébredezett.
- Csodálatos éjszaka volt. Ez a nap örökké a szívemben marad. - mondta Maricruz.
- Nekem is. Azt hiszem most már indulnunk kellene.
Maricruz felvette a ruháját, ami már megszáradt és nekivágtak az útnak.

Két hét múlva. Maricruz szörnyen rosszul érzi magát. Santa nagyon aggódik érte.
- Olyan sápadtnak tűnsz, kislányom! - aggódott Santa.
- Bizonyára csak mostanában nem ettem eleget. - mondta Maricruz. Hamarosan leült reggelizni. Amikor befejezte éppen indult volna ki a földre, amikor hirtelen megszédült.
- Lányom! - kiáltott Santa.
- Semmi baj, Santa. Csak egy pillanatra megszédültem. Bizonyára túl hamar álltam fel ültemből. - mosolygott a lány. - Azt hiszem, mielőtt kimegyek a birtokra még ránézek Lupitára.
Santa elgondolkodott. Megijesztette a lány állapota.

Kis idő múlva María Alejandra kilovagolt a földre, hogy megnézze, hogy haladnak a munkásai. Véletlen pont összefut Octavio-val, aki éppen a régi birtokról nosztalgiázik.
- Mit keresel a birtokomon? - kérdezte, amikor leszállt a lóról, a lány.
- Netán ki lennék tiltva innen? - kérdezte Octavio.
- Nem. Csak nagyon eltűntél az utóbbi időben. Vagy már el is felejtetted az utlsó találkozásunkat? - kérdezte Maricruz.
- Sosem fogom elfelejteni, azt az éjszakát. De Simona mostanában...
- Á, hát persze, a feleséged! Tudod...
Maricruz hirtelen rosszul lesz. Octavio épp időben kapja el, amikor elájul.
- Maricruz, édesem! Mi van veled?
Octavio nagyon aggódik. Hamarosan hazaviszi Santa-hoz.
- Jaj, Octavio úrfi! A kislány! Mi törént vele? - kérdezte aggódva Santa.
- Elájult. Nem tudom mi lehet vele. - mondta Octavio.
Próbálta simogatni és magához téríteni a lányt közben.
- Már reggel is rosszul volt. Nem tanácsoltam neki, hogy így elmenjen. Azonnal hívom az orvosát.
Santa elment. Maricruz közben magához tért. Meglepődve látja az otthonában a fiút.
- Octavio. Te mit keresel itt? - kérdezte a férfitól.
- Elájultál. Aggódtam érted. - mondta Octavio.
- Már jól vagyok. Elmehetsz. Nehogy Simona megint féltékeny legyen! - mondta Maricruz.
- Nem. Tudni akarom, mi a bajod. - akaratoskodott.
- Kérlek, menj el! - utasította Maricruz a fiút.
Octavio látta, hogy nem tudja meggyőzni a lányt, így elment. Ő is félt, hogy esetleg Simona megint kiakad. Amikor Octavio elment kis idő múlva megérkezett az orvos.

- Nos, doktor úr? Mi bajom lehet? - kérdezte a lány.
Santa is aggódva figyelte az orvost.
- Kisasszony, van most barátja Önnek? - kérdezte a doktor.
- Nem, nincs, de miért kérdi? - döbbent meg a lány.
- A jelek arra utalnak, hogy...
- Hogy mi? - kérdezte Maricruz.
- Hogy ön újra gyermeket vár. - közölte végül az orvos.
Santa nem akart hinni a fülének. Ahogy Maricruz sem.
- Micsoda? Nem ez lehetetlen, doktor úr!
- Biztos Ön ebben?
Maricruz visszaemlékezett a két héttel ezelőtti éjszakára.
- Úristen! Nem, ez nem lehet igaz. - kétségbeesett a lány.

A doki rövid idő múlva elbúcsúzott.
- Lányom, most mihez kezdesz? - kérdezte Santa Maricruz-t.
- Octavio ezt nem tudhatja meg! Te jó ég! Másodszor is anya leszek! Most mit csináljak?
- Szerintem menj el a nőgyógyászodhoz, kislányom, hogy megbizonyosodj a dologról. Aztán majd megoldjuk valahogy.

Maricruz-nak másnap első útja az orvosához vezetett. Amikor elvégezték rajta a vizsgálatot, megerősítette a korábbi gyanút, miszerint a lány várandós.

- Gratulálok, asszonyom! A lényeg, hogy rengeteg vitamint szedjen és ne tegye ki magát túl nagy stresszhelyzetnek! Így biztosan egészséges babája fog születni. Nincs ennél nagyobb öröm, vagy netán tévedek? - szólt az orvos.
Maricruz kényszeredett mosolyt csalt az arcára, majd elgondolkodott, végül megszólalt.
- De doktor úr, igaza van! Köszönöm.
Maricruz kiment a rendelőből, miután elköszönt az orvostól.

- Na mi az újság, lányom? - kérdezte Santa.
- A hír igaz. Octavio gyermekét hordom a szívem alatt. Újra. - felelte kissé kétségbeesetten a lány.
- Jaj, te lány! Mit tettél? - hüledezett Santa.
- Valami nagyon rosszat. De már nincs mit tenni. - mondta Maricruz. - Ő is a gyermekem. Van elég pénzem, hogy Lupita-nak és a fiamnak is boldog életet tudjak nyújtani, még ha az apjuk nem is lesz velük.
Maricruz felballagott a gyerekszobába és a karjába vette a csecsemőt.
- Hallod kicsim, lesz egy testvéred. Egy kistestvér, akivel majd játszhatsz. - mosolygott a babára.

Kis idő múlva Juanita lépett be az ajtón.
- Asszonyom, elvinném Lupita-t megetetni. - szólt.
- Á, persze Juanita, vidd csak.
Azzal átadta a kislányt a lánynak. Juanita visszafordult egy pillanatra, - a kislánnyal a karján - mert észrevette, hogy Maricruz szomorúan néz maga elé.
- Valami baj van, asszonyom? - kérdezte.
- Nem. Nem, Juanita. Csak etesd meg a kislányomat! - mondta.
- Igenis, asszonyom. Engedelmével.
Majd kiment.
Maricruz lerogyott az ágyára és sírni kezdett.
- Mi lesz most? Kicsim, meg sem ismerheted az apukádat. Lupita és te is apa nélkül fogtok felnőni. Ez annyira fáj nekem.
Megsimogatta a hasát.

Eltelt néhány nap. Maricruz ismét elindult, hogy kinézzen a birtokra. Útközben észrevette, hogy Simona és Octavio lovagolnak felé.
- Üdv, Maricruz. - köszönt Simona, gyanakvóan nézve a lányra.
- Üdv. - köszönt Octavio is.
- Sziasztok.
- Te mit keresel erre? - kérdezte tőle Simona.
- Ha tudni akarod, csak a birtokot ellenőrzöm. Tudod, a munkások, meg ilyenek. - mondta Maricruz.
A lány egy pillanatra Octavio-ra pillantott, majd gyorsan le is vette róla a szemét, amint észrevette Simona szúró pillantását.
- Ez remek. Mi pedig egy kis közösen eltöltött idővel szeretnénk felújítani a házasságunkat. Igaz drágám? - mosolygott Simona.
Octavio bólintott. Maricruz szemébe könny szökött. Gyorsan elfordította a fejét. Bele sem mert gondolni, mi lenne, ha Simona megtudná az igazat.
- Én most megyek. - mondta halkan, majd elvágtatott.

Eltelt újabb egy hét. Maricruz egyre nehezebben viselte a terhességi tüneteket. Már Juanita is sejtette az igazat, amikor pedig rákérdezett Maricruz bevalotta neki a dolgot. Juanita teljesen ledöbbent a hír hallatán.
- Jaj, asszonyom! Most akkor mit fog tenni? - kérdezte a lány.
- Nem tudom, Juanita. Majd ezt is megoldom valahogy. De most jó éjszakát! Túlságosan fáradt vagyok.
- Jó éjt, asszonyom!
- Jó éjt, kincsem! - köszönt Lupitának is. - Álmodj szép pegazusokról, meg virágokról és mindenről, ami gyönyörűvé teszi a kis álmaidat, életem.
Nyomott egy nagy puszit, a kislány arcára, majd lefeküdt aludni.

Alig telt el néhány óra, amikor furcsa mocorgást hallott az ablakánál.
- Mi a? - kérdezte magától.
Maricruz kishíján szívbajt kapott, amikor meglátta Octavio-t a lámpa fényében.
- Te mi az eget, Úr Isten! Mit keresel te itt? - hüledezett.
- Hozzád jöttem. Nem bírom ezt nélküled. - mondta a férfi és megcsókolta a lányt.
Maricruz "kicsavarta" magát a fiú karjaiból.
- És Simona???
- Alszik. De most nem érdekel, tudja-e vagy sem, hogy itt vagyok. Látni szerettelek volna. Emlékszel, ahogy te másztál be egykor az én ablakomon, úgy most én is bemásztam hozzád. - mosolygott. - Szeretlek. És ezen semmi és senki nem változtathat.
- De akkor sem helyes ez így. Menj el! Neked feleséged van! - mondta a lány.
- Itt maradok. Ha tetszik, ha nem.
- És a fiad? Úgy tudom Simona, gyermeket vár tőled! Hogy lehetsz ilyen? És...
Octavio a szavába vágott.
- Tőled is van egy gyönyörű szép kislányom. A mi kislányunk. Tényleg ő hol van? Már alszik? Látni szeretném.
- Hát most biztos nem fogod. Nem rég aludt el.
- Biztos tündér lehet, ahogyan alszik. - mosolygott a fiú. - Azért jöttem, mert el akarom neked mondani, hogy kezdjünk mindent előről. El akarok válni. Ezt már végiggondoltam. Mostanában rengeteget veszekszünk Simona-val, a beteges féltékenységével már az őrületbe kerget. Ráadásul nem ő az a nő akivel le szeretném élni az egész életemet. Erre már rádöbbentem egy ideje. Hiba volt őt elvennem.
- Késő bánat, Octavio. Menj el kérlek! Ne hitegess itt, ilyen hülyeségekkel! Távozz innen! - akaratoskodott a lány.
- Nem megyek el és kész!
- Ne akard, hogy sikítsak, vagy kidobassalak!
- Rajta, legalább megtudja mindenki az igazat! Meg tudja mindenki, hogy szeretjük egymást, pont úgy ahogy eddig is! Tudom, hogy még mindig szeretsz!
- Elég! Te ezt nem értheted. Ez nekem nagyon nehéz. Te, Lupita, Simona vagy Natasha meg Miguel és a baba...hi!!
Maricruz a szájához kap. Octavio ledöbben.
- Milyen baba? Milyen babáról beszéltél?? - értetlenkedett Octavio.
Maricruz gyorsan próbálta menteni a helyzetet.
- Hát Simona gyermeke. Mi más? - hazudott.
- Meg fog kapni mindent a fiam. De az anyjával nem akarok többet együtt élni! Értsd meg szerelmem!
Octavio újra megpróbálta megcsókolni a lányt. Maricruz immár nem tudott neki ellenálni. Csak, hogy megint megszédült.
- Édesem, jól vagy? - kérdezte a férfi.
- Igen, persze. Csak kicsit gyenge vagyok mostanában. - mondta a lány.
- Feküdj le, ide.
Octavio ölbe vette a lányt és lefektette az ágyra.
- Így ni. Meglátod mindjárt jobban leszel. De voltál orvosnál, egyáltalán. Mit mondott? - kérdezte a lányt.
- Ha te azt tudnád! - gondolta Maricruz.

(C) CORAZONINDOMABLE.GP